Egy héttel késöbb, az ágyban...
-Bill rosszötlet volt az egész házat bekameráztatni! -nyöszörögtem ő meg 'viccből' befogta a fülét.
-tudom, de a te ötleted volt! -vigyorgott, majd mint a jógyerekek lekapcsoltuk a villanyt és alukáltunk.
Két héttel késöbb, az ágyban...
- Bill! Szexhiányom van-súgtam a fülébe - nemérdekelnek a kamerák csináljuk így!
-Kicsim!!! -szólt rám hangosan, majd mint a jügyerekek lekapcsoltuk a villanyt és alukáltunk.
Három héttel késöbb, az ágyban...
-Bill!! -pattantam ki az ágyból -Menjünk sétálni!
-Ooookos kislány! -mondta Bill gúnyosan, majd mint a jógyerekek bementünk az egyetlen olyan helyiségbe átöltözni ami nem volt bekamerázva, a fürdőszobába. Elindultunk sétálni és Katák is velünk jöttek, mert már ők is megfolytva érezték magukat otthon. A többiek beszélgettek útközben, de nekem jó alkalom volt, hogy gondolkodjak. A sötét és a frisslevegő midnig erre kényszerít.
Kicsit zavar, hogy még mindig nem emlékszem semmire, a Doki azt mondta, hogy idővel javulni fog. Kéát eshetőség van... vagy egyszerre villámcsapásként fogok mindenre emlékezni vagy szépen lassan egyre többre. Egyenlőre még semmire sem emlékszem... Pedig már egy hónapja is van, hogy elfelejtettem a dolgokat. Kicsit aggaszt, hogy nem emlékszem egy évre, meg Billre, meg semmire. A márik ez a Tomos... az egy dolog, hogy tetszik, mert nagyon sokan tetszenek. De megkívántam... sosem voltam hűtlen típus szóval nem hiszem, hogy lenne köztünk valami csak engem zavart. Dehát két dolog miatt sem, az egyik a szerelmem, a másik a legjobb barátnőm. Automatikusan rápillantottam a többiekre, Bill Katával cseveg, Tom pedig engem néz... Engem néz? Méh mindig engem néz... Mért néz engem? Vagyis mért ilyen sokáig? Talán ő is benne lenne...? Oké, pasi... persze, hogy benne lenne! Újra lenéztem az aszfaltra és tovább gondolkodtam, mostmár semmi sem zökkentett ki míg meg nem álltunk. Billel elmentünk egy parkba leülni, Kata és Tom pedig elmentek valami innivalóért és majd ők is csatlakoznak az ücsörgéshez.
-nos szerelmem... -ölelt át Bill. Majd megcsókolt, már jó ideje smacihattunk mikor meghalottuk Tom hangját...
-Na fiatalok! Mi is pont erre gondoltunk...
-Mivan? -kérdeztem értetlenül
-Gruppizzunk!- mondta Kata
-Mivan? -kérdezte Bill
-Jaja! jól hallod!- mondta Kata
-Hogymi? -nem akartam felfogni... Mivan, ezek ittak?
Majd odajött Tom és lesmárolt. Én elhúztam magam és odabújtam Billhez, aztán Kata jött. Úgytűnt be akarnak minket indítani... Ami sikerülni is fog elöbb utóbb, mivel mindenki ki votl éhezve, a kamerák miatt. Kata felhúzta Billt a padról rácsimpaszkodott a kezeivel a nyakára és a lábait összekulcsolta a dereka körül és így csókolóztak. Legszívesebben lerúgtam volna róla Katát, Billt meg agyonvertem volna, mivel eléggé féltékeny típus vagyok. Ehelyett jobb ötletem támadt... Négykézláb álltam a padon és rámásztam Tomra aki szépen lassan eldőlt a padon, így én voltam felül és ő feküdt a padon. Levettem a pólóját, sietni akartam, hogy gyorsabban és jobban csináljuk mint a pasim és a barátnőm. tom egyszercsak felült lekapta rólam a melltartót, és elkezdte a melleimet csókolgatni. Akaratlanul is rápillantottam Billékre, majd Tom felemelt és lerakott a fűben heverésző Billék mellé, ő állva maradt, ezután Katát ledöntötte Billről és vele játszott egy kicsit. Nem bántam, végre visszakaptam azt ami jelképesen az enyém. Bill nem tétovázott, egy pillanat alatt magamon vetetm észre, levette rólam a nadrágot és énis róla. Már amennyire tudtam az övéhez segítség kellett, az enyémet pedig az egyik cipőmmel együtt sikerült lehúznia a másik cipőm fent maradt és így lógott rólam a nadrág. Bill elindult lefelé a hasamon, Kata odajött és lesmárolt. Így ketten csókolóztunk egy darabig, hogy kínozzuk a fiúkat, Egy darabig tűrték, aztán tom mint egy vadkan lekapta magáról a nadrágot és hátulról Katába hatolt. Bill folytatta a felfedező útját lefelé amikor elérte amit keresett kör-körös nyelvmozdulatokkal kényeztetett. Amikor elindult visszafelé, lebírkóztam, hogy végre én legyek felül, és ráültem kemény szerszámára. Majd Tom vette át a helyét, Bill pedig átment újra Katához. Megpróbáltam most csak Tomra koncentrálni... Sikerült, mivel olyan istenien mozgott bennem, hogy minden egyes mozdulatot gyönyörnek éreztem.
Hajnali fél háromkor Berlin egyik kis eldugott parkjában, négy fiatal hangos nyögése törte meg a csendet.
És lépkedés zajai, amaelyek egyre közeledtek a vígan nevetésző, öltöző párocskákhoz...
Utolsó kommentek