-Hát jó, legyen! - mondta Bill -de akkor most, menjen el mindenki, ugyanis hajnali 2 óra van... Nem is tudom, hogy gondolta az RTL II, hogy ilyenkor beállítanak - majd a csaj vágott egy pofát -jójó értem, hogy valóságshow... -folytatta egy sóhajjal lezárva.

A staff tagok elmentek szinte azonnal, megígérték, bár Billnek szerintem fenyegetően hangzott, hogy holnap visszajönnek felszerelni a kamerákat és kicsit átalakítani a lakást. Gondolom mennyire kicsit, felforgatják az egészet. Elindultunk a kert felé, hogy összeszedjük az embereket és felkérjük őket a távozásra. Ez sikertelenségbe fulladt mert nem igazán volt kit 'elzavarni', mivel szinte mindenki eltűnt. Egy-két nagyon részeg ember lézengett még vagy ült, vagy legrosszabb esetben feküdt a fűben.  Bill és Tom elindult összeszedni az embreket. Katával egymásra néztünk és lehuppantunk az asztal mellet lévő székek egyikére. Mind a ketten magunk elé bámultunk, biztosan tudtam, hogy ugyanazon kattog az agyunk. Azt hiszem nem teljesen fogtam fel, hogy mire beszéltem rá a szerelmemet. Valóságshow? Én? A média? Minden nap a tv-ben villogni? Igen... 15-16 évesen voltak ilyen ábrándjaim, de lassan 20 évesen, talán kicsit ilyesztőbben hangzik. Talán most érettebb vagyok és megvan a saját életem, vagyis megvolt amíg el nem felejtettem, de nem is ez a lényeg...

-Te felfogtad már? -kérdezte Kata, szinte hulla mereven maga elé bámult

-Nem. -hangoztt az egyszerű válaszom és ahogy kimondtam, ezer meg ezer gondolat öntötte el az agyam. - Mit? Azt, hogy ismerni fognak az emberek? Hogy az ikreket talán megint akkora rajongás fogja körülvenni mint akkor? Hogy nekünk ebből bajunk is lehet? Hogy talán minket is szeretni fognak, és utálni? Mivan? Nem, nem, nem... -mondtam egyre hisztisebben ami azt jelentette, hogy de de de felfogtam.

-ja... para...- Katának ennyi volt a válasza, talán nem is akarta felfogni, de talán mi komplikáltuk túl a dolgokat. Talán nem lesz olyan rossz. 

-na mivan édesem? -jött Bill egy széles mosollyal, és cinikus hangnemmel -most esett le, hogy mire beszéltél rá?

-Igen! Nem... nemtudom. Menjünk aludni. -mondtam mindenkinek és elindultam felfelé.

Bill jött utánam rögtön és megfogta a kezem. Kézenfogva mentünk a lépcsőn és a szobában is egészen az ágyig.

-Neked elég volt? - kérdezte egy huncut mosollyal, nekem nem esett le...

-Micsoda?

Nem válaszolt... helyette beleharapott egyet a nyakamba, egy hatalmasat. 

-áááá -sikítoztam és kipattantam az ágyból- Mi a vérem? Igen nekem pont elég!

-Nem a véred, te kis bolond!

-huhh akkor megnyugodtam, hogy nem vagy vámpír... -vigyorogtam -nincs kdeved harapni valamit?

-Deee téged! 

-Jajj Bill! Gyere csinálok valami rágcsálni valót. 

Felhúztam az ágyról és elindultunk a konyhafelé, de valami az utunkat állta... Elkerekedett szemekkel álltunk a lépcső tetején és alig akartuk elhinni amit láttunk. Semmi különös, csak amolyan nem hétköznapi látvány...