Semmi különös, csak amolyan nem hétköznapi látvány, hogy a kanapédon épp falja egymást két hevült testű fiatal. Tépték egymásról a ruhát, harapdálták egymást. Nem tudtam eldönteni melyik van jobban beindulva, szinte már harcot vívtak az irányításért. Mind a ketten irányítani akartak.
Billel egymásra néztünk és egy hatalmas vigyorral a képünkön, hangtalanul leültünk a lépcső tetejére és onnan figyeltük az eseményeket.
Már majdnem lekerült a lányról is a fehérnemű, amikor hirtelen fordított a fiú és letépte az alatta lévő törékeny kis ördögről a falatnyi tangát. Hevesen felsóhajtottak amikor a srác elkezdte az aktust, a nagy mozgolódásban legurultak, Bill kedvenc kanapéjáról. Ekkor ránéztem szerelmemre és biztos voltam benne, hogy nem az jár az eszében h a kedvenc fehérbőr kanapéján esetleg meglátszik valami. Majd megint a szerelmes párt néztem, annyira jól csinálták, hogy valahogy kezdtem arra a pontra elérni, ahol Bill van. Megint ránéztem szerelmem kemény farkára, aminek nagysága még a farmerján kereszül is jól kivehető volt, éreztem hogy egyre jobban beindulok. Kezdtem bevadulni, azon gondolkodtam, hogy ott helyben letámadom Billt, de megelőzött. Benyúlt a combom közé és rögtön a lényeget kezdte simogatni, gyengéden és őrjítően. Majd nagy erővel szinte hátradobott, szerencsére gondoskodóan, hogy ne sérüljek a kezét a fejemre rakta, így nem ütöttem be. Kigomboltam a farmerját és kiszabadítottam életem igaz szerelmét xD.
/Bocsi de néha tényleg úgyéreztem, hogy jobban szeretem mint Billt magát. Persze csak rövid ideig, egy oltári szex után, olyan után ami a mostani kis gyorsnumeránk lett./
Majd lenéztem megint a szerelmeskedő párra lehet, hogy perverz de nagyon beindított a látvány, és nyugtatott, hogy nem csak engem. Hirtelen elmentem és ő is, szinte észre sem vettem az aktust. Állítom, hogy Billnél nincs jobb az ágyban. Ha kell órákig bírja, ha kell, 5 perc alatt lerendez téged is úgy hogy neki is jó legyen. Ő az igazi szexisten és nem Tom. Majd megtörtént amitől mindketten féltünk, a nyögéseinket hangos nevetés követte. -Neeee!- néztem Billre kétségbeesetten, nem mertem lenézni. Villámgyorsan rendeztük el magunkon a ruhadarabokat, és utána néztünk csak az elöbb még orgiázó párocskára.
- Ha jól tudom Tom, egyenlőre még te állsz az én nappalimban anyaszült meztelenül. És Kata ez neked is szól! -mondta Bill de neki is hihetetlen vörös volt a feje, ami mindent elárult.
-Igen Bill, és mi nem is azon röhögünk, hanem hogy mi kellünk ahoz, hogy neked legyen valami kis életed az ágyban. Mégha ilyen rövidke is... -cinkelte testvérét nevetve.
-Toooooooom! - rohant lefelé Bill -most megölleeeek.
Tom elkezdett futni, mi meg összenéztünk Katával és elvigyorodtunk. Kata közben felöltözött, mivel egy nő nem fog anyaszült meztelenül álldogálni, főleg ha közönsége is van. A két srác pedig mint az ötévesek kergették egymást a nappaliban, üvöltözve visítozva. Én már fáradt voltam ehez, leültem a kanapéra és Kata csatlakozott. Elnyomott az álom.
Reggel elé érdekes poziturában ébredtem. Katával egymásra voltunk dőlve, aminek köszönhetően nem tudtam jobbra fordítani a fejem. A két kis ötévesem pedig, az ölünkben volt. Bill magzatpózban 25 éves férfi létére, Tom pedig félig lelógva az ágyról. Először nem mertem mozdulni, nehogy felébresszem őket. aztán előbújt belőlem a kisördög...
Utolsó kommentek