Kata elkezdett a táskájában matatni, és előkapott egy bilincset.
-ohhoohooo rossz kislány, azt ugye nekem adod?!-kajánul mosolygott Tom
-a-a-mondta Kata majd megnyalta a száját
Visszamászott az ágyra és elkapta Tom kezét, majd mind a kettőt kikötözte, az ágyhoz, a szemét pedig egy sállal bekötötte. így Tomnak fogalma sem volt róla, hogy mi történik majd vele, tehát még izgatóbb. Kata alindult a szájától lefelé, végighaladt a nyakán majd a mellbimbóknál egy pillanatra megállt és elkezdte azokat szívogatni. Majd haladt lefelé, elért a hímvesszőhöz, de először csak pici puszikat adott rá, hosszában és széltében. Majd a heréit kezdte el nyalogatni, már nem akart töktölni így bekapta Tom farkát és ütemesen mozgatta rajta a fejét, szívogatta, nyalogatta... Tom, szinte beleőrült, hogy nem lát semmit, majdnem elment de ekkor rántott egyet a kezén és kiszakadt az ágy egy darabja, leszedte a sálat a szeméről, Kata pedig kicsatolta a bilincset. Amikor tom megszabadult, rávetette magát Katára és egy röcidke ideig megint csak csókolóztak, majd Tom behatolt Kata hüvelyébe. Kata felnyögött de ütemesen mozgott Tom alatt, egy idő után tom megfogta Katát és négykézlábra rakta így folytatták tovább. Kata megugrott, és Tomra ült, valami hihetetlen iramban kezdett mozogni, és ettől mind a ketten elmentek. Kata ledőlt Tom mellé, Tom szétterpesztett karokkal feküdt, és Kata befészkelte a fejét a vállához, Tom pedig Kata nyakát és arcát cirógatta, de nem szóltak egymáshoz lassan elnyomta őket az álom.Ez a ki akció elég sokáig elhúzodott, én meg már ébredeztem.
-hét óra? uhh faszán elaludtam. Na mindegy mára úgysincs semmi dolgom, azt hiszem elmegyek egyedül egy szépségnapot tartani. Kíváncsi vagyok a Katáékkal mi történt...Csak nem feküdtek még le. Á még biztos nem!-beszéltem magamban, közben összekészülődtem és irány az univerzális szépségszalon itt minden megtalálható kozmetikus, fordász, masszőr, minden...
Beülötem egy kozmetikushoz, a városban ő a legjobb. *csörög a telefonom*
-Szia Bill-vettem fel
na felraktam ezt is csak h örüljetek meg akkor pótlok is... pussy x)
Utolsó kommentek