Majd mosolyra húzódott a szám.
-Nincs ennek semmi baja -mondta Kata egy nagy lélegzet vétel kiséretében- csak szivat a kis buzi
-Na azért ez erős, tényleg nem nagyon fogok én innen felkelni, max ha felkapartokXDXD- mondtam teljesen elotorzult hangon, mivel ha részeg vagyok akkor néha orrhangon beszélekXD
Akkor nagynehezen, felszettek. És meg is indult a kis csapat, hogy oda érjünk, a buli helyszínére. Nagyjából hallottam, hogymit beszélnek a kocsi elött, de engem tartott két csaj és szinte csak húztak maguk után, mert menni nem nagyon mentem.
-Gondolom a Lili ilyen állapotban nem fog vezetni- mondta az Ágota
-Hát az biztos, hogy nem egnedem kormány mögé ilyen állaptban, még akkor sem tud vezetni amikor józan- Kata majd mindenki röhögött
Ráálltam a lábaimra, mint akinek semmi baja, felemeltem a mutató ujjam, és elkezdtem nekik halál komolyan magyarázni, úgy mintha a tér-idő egyensúlyának a megzavarását, akartam volna magyarázni.
-Na azért ezt teljességgggellllll, kikkérem magamnak -hosszú szünet- ugyanisssss én nagggyon is vezetek, azazzz nagyon jól csinálom-nagynehezen kinyögtem közben már jobban fetrengtek a röhögéstől mint én
-hol az ágyban?-Kata aki már majdnem megfulladt
-hát ágyat is tudok szerelni igggen-én, ugyanis halvány fogalmam sem volt róla mit beszélnek
Betuszkoltak a kocsiba miközben nagyba mutogatok és magyarázok, a Kata vezetett, egész úton döltek a röhögéstől mert csak mondtam és mondtam a hülyeségeimet. Ráadásul meleg is volt és még jobban megütött.
-Itt vagyunk- szólt hátra Kata
-Mit ordítasz már itt te is mint az fába szorult ember, hát mért ordít itt mindenki? Hát süketek vagyunk vagy süketek vagytok???- és csak mondtam, mondtam és mondtam- na hát akkor menjünk már be most mit ülünk itt?- adtam ki az utasítást, és már száltam is ki, de ahogy kiszáltam, beütöttem a fejem a kocsi tetejébe. Természetesen most sem hagyták ki, hogy ki ne visítsanak... Elindultunk, a bejárat felé, egészen pontosan engem odavonszoltak, és a többiek mentek. Fizettünk a csávónak, de amikor velem akadt dolga, akkor azt mondta, hogy ilyen állapotban nem engedhet be. Egyébként ebben a discoban még nem voltunk, nem tudom mért ujítottak be a csajok, de nem is nagyon gondolkodtam rajta. Mikor, már egész jól voltam és fél órája veszekedtem a kétajtós szekrénnyel, odajött egy sötét alak kapucnival a fején. Hát ez sem normális ilyenkor kapucni???? Biztos valami drogos, az alakjából is azt lehetett kivenni ugyanis nagyon vékony volt és magas. Intett egyet majd a biztonsági őr befogta a pofáját, és egy normálisabb hangnemben, mondta:
-Üdvözlöm a hölgyeket a Klub Sunrise-ban, érezzék jól magukat, további szép estét.
-Meglesz köszönjük- és épp csak nem köptem le.
Amikor már mentem lefelé a lépcsőn azon gondolkodtam, hogy milyen furcsa alak volt. Áradt belőle a hidegség, és a komolyság kicsit félelmetes volt, és ha tényleg drogos, és mondjuk elkap itt a parketten vagy valami. Igaz az arcát nem láttam, meg nem is figyeltem. Egyébként már egészen jól voltam, és kezdhettem előröl a piálást, persze már nem erőseket ittam, csak Bacardit. A nagy táncolás közepette nagyon kifáradtam, és le is ültem...
Hogy ki azaz kik voltak ott, azt majd megtudjátok a kövi részből. Addig is puszi és komit kérek!!XD
Utolsó kommentek