-Hát ti meg mit csináltok itt?-valaki megszólított minket a háttérből-aranyoskáim
Bennem megállt az ütő én rögtön a legrosszabbra, gondoltam, hogy ki lehet az.. Katán is a legmélyebb megrémülés jeleit láttam, lassan hátraforultunk óráknak tűnt az a pár perc míg ez megtörtént és addig minden lejátszódott a fejemben így a legrosszabbra is felkészültem és Kata is hasonlóképp lehetett. Hátrafordultunk és egy darabig csak csöndben néztük az illyetőt. Majd oltári hangos röhögés tört ki belőlünk, amire viszont szinte mindenki felfigyelt. Még az is akinek nem kellett volna. a Tomszerű alakról kiderült, hogy csak egy nagyon jó hasonmás lehet, mert az nem az volt. De amíg a Kata az idős nénit, aki megszólított minket próbálta lerázni, addig én egy csajvinnyogásra lette figyelmes, jobb oldalról jött és én akaratlanúl is odafordítottam a fejem, de rájöttem, hogy nem lett volna szabad.
-Bill, bill most mit rángatsz, teljesen leégetsz, ne rángass már hallod? most meg mi bajod lett hirtelen?megbolondúltál?-Bill barátnője
-gyere már lemaradunk a filmről-mondta Bill sürgetően, gondolom nem akarta, hogy észrevegyem és csak imádkozott, hogy ne ugyanarra a filmre üljünk be.
-miről késnénk, le? még 10 perc van a filmig, simán elmehetünk még nézelődni ilyenkor még csak reklám van, vagy talán arra vagy kíváncsi?-csajszi, most Cinti lesz
-igen kíváncsi vagyok a rekláma, itt mindig jobbak a reklámok mint otthon-majd észrevette, hogy mereven bámulom őket és összetalálkozott a tekintetünk. Én is elkaptam a fejem meg ő is, nagy zavarunkban. Aztán mire már megint odanéztem már nem voltak sehol, gondolom Bill jól eltűntette a barátnőjét.
-gyere menjünk már-mondtam Katának de ő is eltűnt,- baszki ez hol van?-bementem a wc-be hátha ott van és láám ott volt, majd bemásztunk mi is a filmre, és pont kezdődött. Én gyors levázoltam Katának az elmúlt pár perc történéseit és megpillantottam Billt és sajnos a csajt.
-azt nézd -böktem rájuk, Kata is odanézett és nagyon egymáshoz voltak simulva.-hát nekem nem olyanok mint akik nagyon rosszban vannak egymással, bár ki tudja...-mondtam Katának
-figyelj akkor mért bújtatta volna a csaját előled? Mert ha én szeretek valakit akkor emelfővel repülök mellette és fűnek, fának bemutatom...jó most biztos nem utálhja szal, azért vannak így-mondta nagy hevesen
-hmm igen igazad van-helyeseltem
-pffujjjj aaazt nézzd, blöe-mutatott Kata-jéé ott van Tom és és és az ott egy csaj?
-nem az nem az csak van itt egy srác aki nagyon haonlít rá, de sztem az nem az-mondtam
-tudom azt a srácot én is láttam de ez sztem most télleg ő-momdta
puff éééés ki a király? xDxD most aztán nem járhat a szátok, mert rendesen pótoltam na őusszka sziasztok
Utolsó kommentek